Prémium Travel Kft.
E-mail:
Találja meg 1900 szállás közül a legjobbat!
Válogasson több ezer akciós szállás ajánlat között!
Miért az Utazok.hu?
Csoportoknak, egyedi kérések
Amennyiben nagyobb létszámú csoportnak (10-15 főtől) keres szállást mi ebben is segítünk. Kattintson ide, írja meg nekünk preferenciáit, mi pedig segítünk lefoglalni a legjobb, legkedvezőbb szálláshelyet.
Nem tudja pontosan
melyik szállást keresi?
Keressen a szállások között az utcaszintű térképen!
Olcsó szállás ajánlatok
Partnereinknek
A Kis-Balatonhoz közel fekvő üdülőfalu a csöndes környezetben pihenni vágyóknak kínál lehetőségeket. Az Ófalu máig őrzi jellegzetes képét, az ősi, egyutcás településszerkezetet.
A község neve feltehetően a "páhol" igéből származik, a környéken egykor gyakori tímár foglalkozásra, a nyersbőr páholására utalva. Már a XII. századból tudunk a falu templomáról, mely az ótemetőben volt - alapfalai ma is megtalálhatók.
A falu első írásos említése 1259-ből származik. A XIV. században a Laczkfy család birtoka volt. A települést 1950-ben Veszprém, majd 1979-ben ismét Zala megyéhez csatolták.
A község két, egymástól jól elkülöníthető része a szőlőhegy és az Ófalu.
Alsópáhokon a falusi vendéglátás mellett az egészség- és a wellness-turizmus szolgáltatásai is elérhetők. A nyugalmas környezetben több szálloda és panzió kínál lehetőséget a kikapcsolódásra.
Római katolikus templom
Már a XII. századból tudunk a falu templomáról, mely az ótemetőben volt, s alapfalai ma is megtalálhatók. A mai barokk templom 1777-78-ban épült
A barokk főoltárán két angyal látható. Szószéke szintén barokk, padjai rokokó stílusúak. Színes üvegablakai a későbbi korokból származnak.
Alsópáhok a Balaton-parti Keszthelyről a 75-ös útról közelíthető meg.
Alsópáhoki szálláshelyek: http://www.hungaryrooms.com/szallasok/alsopahok
Alsópáhok térképe: http://www.hungaryrooms.com/terkep/Alsópáhok/
Hévíz, Hévízi látnivalók, Anonim
Mindazonáltal Hévíz és környéke tud programokkal szolgálni. A közelben található a Kis Balaton Nemzeti Park, nem messze van egy bivalyrezervátum, Afrika múzeum, Keszthely (városnézés, Festetics kastély, hajókirándulás), Badacsony, Sümeg.
tovább »
Gyenesdiás, az üdülőfalu, Admin
Gyenesdiás kedvező fekvésével, remek klímájával, változatos turisztikai vonzerőivel, kínálatával, vendégszeretetével ideális célpont minden korosztály számára, színvonalas és nem utolsó sorban árban is kedvező nyaralási lehetőségre. tovább »
Hévíz és nevezetességei, Admin
A gyógyvizéről és fürdőkultúrájáról nevezetes település a XVIII. századtól országos jelentőségű üdülőhely. Hévízen található a világ legnagyobb kiterjedésű gyógytava, amely mellett nemcsak terápiás központok, hanem a társasági élet helyszínei is létrejöttek.
tovább »
A Hévízi Gyógytó, Katalin
A Hévízi gyógytó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes forrástava, mely testet és lelket egyaránt felüdít. Magyarország legrégebbi és legismertebb gyógyfürdője a római korból származó emlékek szerint több mint 2000 éves múlttal büszkélkedhet. A mai értelemben vett klasszikus hévízi kúra is több mint 200 éves múltra tekint vissza. A Hévízi-gyógytó 4,44 ha kiterjedésével és az őt körülvevő 50 ha területű véderdővel Európa legnagyobb gyógyító erejű, meleg vizes tava. Ez a tó különleges képződmény, hiszen ellentétben a többi meleg vizes tóval, melyek általában vulkanikus eredetű helyeken, agyag- vagy sziklatalajban vannak, a Hévízi-tó tőzegmedrű forrástó.
tovább »
Biciklitúra útvonalak Hévíz körül, Hévízi pihenés, .
Hévíz és környéki bicikli túra útvonalak, pihenés Hévízen, hévízi hétvége tovább »
Szállásajánlatok Alsópáhok | Hotel Alsópáhok | Apartman Alsópáhok | Vendéglátóhelyek Alsópáhok
Villa Erika (Alsópáhok)

Pihenjen Alsópáhokon a Villa-Erikába ,szemet gyönyörködtető hévízi panorámával és gyógyuljon Európa legnagyobb természetes vulkáni eredetű télen is meleg /28-32 C/ gyógy tavában. A víz folyamatos párolgása, ködfüggönyt alkotva a tó felett feledhetetlen élményt nyújt. A kétszemélyes apartman ára... tovább »Pihenjen Alsópáhokon a Villa-Erikába ,szemet gyönyörködtető hévízi panorámával és gyógyuljon Európa legnagyobb természetes vulkáni eredetű télen is meleg /28-32 C/ gyógy tavában. A víz folyamatos párolgása, ködfüggönyt alkotva a tó felett feledhetetlen élményt nyújt. A kétszemélyes apartman ára 3300Ft/fő/éj ,légkondicionált, teraszos minden igényt kielégítő négy helyiségből álló apartman felszereltsége: szoba franciaággyal, konyha, zuhanyzós fürdőszoba, terasz, parkolási lehetőség zárt udvarban automata kapunyitóval. A Szobakiadók Szövetsége tagjaként 10% kedvezményt tudunk biztosítani partnereinknél. Pl. Tófürdő belépő, étterem, fogászat. Az ár nem tartalmazza az IFA-t/420Ft/fő/éj. A régió széles skáláját kínálja a sport-és szabadidős tevékenységhez és ideális kiindulópont számos érdekes kirándulási programhoz: csónakázás a tapolcai tavas barlangban, kirándulás a sümegi várba(várjátékok), bivalyrezervátumba, Afrika múzeumba, kiváló környékbeli borok kóstolása, kerékpártúra Balaton és a KIS BALATON körül, Kis-Balaton mocsárvilág, Tüskevár "Matula kunyhó" horgászási lehetőség, városnézés Dotto kisvonattal.
Antónia Wellness Vendégház (Alsópáhok)

ANTÓNIA WELLNESS VENDÉGHÁZ**** - ALSÓPÁHOK
Családias hangulatú modern vendégház a Hévízi tófürdőtől 3 km-re, csendes, nyugodt, dombvidéki környezetben, tágas zöld kerttel, szép panorámával a fürdővárosra és a környező szőlőhegyekre.
Az igényesen kialakított szálláshelyek felszerelése: TV,... tovább »ANTÓNIA WELLNESS VENDÉGHÁZ**** - ALSÓPÁHOK
Családias hangulatú modern vendégház a Hévízi tófürdőtől 3 km-re, csendes, nyugodt, dombvidéki környezetben, tágas zöld kerttel, szép panorámával a fürdővárosra és a környező szőlőhegyekre.
Az igényesen kialakított szálláshelyek felszerelése: TV, Wi-Fi internet, hűtő, zuhanyzó/WC, balkon, az apartmanok esetében ezen felül felszerelt konyha és étkező.
Szolgáltatások a szállásdíjban: WiFi internet, kültéri medence (szezonális), napozóterasz, kerti bútorok, gyermekjátszótér, grillezési és bográcsozási lehetőség, parkoló.
További szolgáltatások: reggeli, félpanzió, teljes panzió, kávézó, jakuzzi, infraszauna, masszázs, fürdőköpeny bekészítés).
Gyermekkedvezmény: a szállás 6 éves korig ingyenes!
Foglalásakor 20% előleget kérünk a visszaigazolásban megadott számlára átutalni vagy befizetni. A foglalás az előleg beérkezését követően válik érvényessé és elfogadottá
SAMADARE Ház (Alsópáhok)

Családias panziónk a Balaton nyugati környékének egyik festői szépségű falujában, Alsópáhokon található, mely egyaránt közel van a Balaton legszebb részeihez -Balatongyörök, Szigliget, Badacsony-, vagy a sümegi várhoz.
Ezen kívül további nagyszerű kirándulási lehetőségek várják az ide... tovább »Családias panziónk a Balaton nyugati környékének egyik festői szépségű falujában, Alsópáhokon található, mely egyaránt közel van a Balaton legszebb részeihez -Balatongyörök, Szigliget, Badacsony-, vagy a sümegi várhoz.
Ezen kívül további nagyszerű kirándulási lehetőségek várják az ide érkezőket: a népszerű gyógyfürdőhely Hévíz (1 km), Keszthely (2 km) a Kisbalaton (9 km), Kallósd (9 km), Kehidakustány (9 km), Zalaszántó (15 km), Zalakaros (30 km), Zalaegerszeg (40 km).
A dimbes-dombos zalai táj szépségének megismerését biztosítják a kerékpárutak. Az aktív pihenési lehetőségeket a tenisz, a fallabda, a minigolf, a fitnesz, a teke, a bowling, a gokart, a bob, az íjászat, a sárkányrepülés, a vadászat és a lovaglás adja.
Páhok Vendéglő-Panzió (Alsópáhok)

Hangulatos, stílusos panzió két gyógyfürdő közelében, Hévíztől 1 km, a Kehida Thermál- és éleményfürdőtől pedig 8 km távolságban, 7 km-re a Balatontól, 30 km-re Zalakarostól és 35 km-re a zalaegerszegi AquaCitytől . Igazi, jó, magyaros konyha, finom borok.
Impresszum
Prémium Travel Kft.
E-mail:
Kis türelmet...


Nem található hozzászólás.