Miért az Utazok.hu?

  • Nincs foglalási díj
  • 1900 szálláshely, több ezer akciós szállás és wellness csomag
  • Több tízezer elégedett Vendég, több ezer vélemény
  • 20%-50% kedvezménnyel belföldi Last Minute csomagok

Csoportoknak, egyedi kérések

Hotels Budapest Amennyiben nagyobb létszámú csoportnak (10-15 főtől) keres szállást mi ebben is segítünk. Kattintson ide, írja meg nekünk preferenciáit, mi pedig segítünk lefoglalni a legjobb, legkedvezőbb szálláshelyet.

Nem tudja pontosan
melyik szállást keresi?

Keressen a szállások között az utcaszintű térképen!

Online térkép

Vonyarcvashegy (Vonyarcvashegy)

A vidék egykor a nyugat-balatoni bortermelés központja volt, ma kedvelt üdülőterület, ahol az idegenforgalom valamennyi szolgáltatása megtalálható: kempingek, panziók, üdülők, vendéglők.

Vonyarc neve szláv eredetű szó, vincellérek településére utal. A messziről is jól látható kápolnadomb - rajta a Szent Mihály-kápolnával - valaha a Balaton vizéből kiemelkedő sziget volt. Feltételezhető, hogy a rómaiak őrtornyot építettek ide, és valószínű, hogy itt állt 1543-tól a györöki vár. A várat később lerombolták, és alapjaira épült rá az 1600-as évek elején a kápolna. A ma is látogatható kegyhelyhez a balatoni halászok csodás megmenekülésének a története kötődik.

A középkorban Vonyarc a nyugat-balatoni bortermelés egyik központja. Területének túlnyomó része szőlőhegy volt és puszta. 1741-től a Festetics család keszthelyi uradalmához tartozott. A szőlőhegyen ma is álló klasszicista épület a Festetics-birtok présházának épült 1819-ben.

A mai település Vonyarc és Vashegy 1846. évi egyesítéséből jött létre. Az egyesített falu a XX. század közepétől lett egyre kedveltebb üdülőhely.Vonyarcvashegy strand

A falu életének, fejlődésének a hatvanas évek óta legfontosabb mozgatója az idegenforgalom. A vashegyi barokk kápolna (a község keleti részén) barokk ízlésben épült a század elején. 2002-ben a kápolnát kívül-belül restaurálták. A Szent Kereszt-temetőkápolna 1820-ban, klasszicista stílusban épült. A községtől nyugatra, a Balaton partján szigetként emelkedik ki a Szent Mihály-domb dolomitszöge. A domb tetején korábban megerősített lakótorony, a török időkben pedig figyelőtorony állt. Ennek romjaira épült 1739-ben a ma is látható fogadalmi kápolna. A hagyomány szerint 1729-ben egy téli halászat során rianás szabdalta fel a jeget, 46 halászból 6 odaveszett, a többieket a szél jégtáblán a vonyarci partra sodorta, így megmenekültek. Akkor fogadták meg, hogy a dombra kápolnát emelnek. 1999-ben létesült a Balatoni Halászok parkja, amely a turisták kedvelt emlékfotó készítő helyévé vált. 2001-ben adták át a Millenniumi Parkot.

2002-ben jubilált a 40 Halász Emléknap rendezvénysorozat, amely a 10. alkalommal került megrendezésre. A nyári idegenforgalmi időszak kezdete a strand- és szezonnyitó ünnepség pünkösdkor. A strand 2002-ben jelentős fejlődésen ment át. Átadásra került két nemzetközi strandröplabda-, egy kézilabda-pálya és egy gyermek úszómedence.

VonyarcvashegyA strandnyitást követő esemény júniusban a Szent Iván-éji tűzgyújtás. A környék borait bemutató Vonyarci Boros-forgatag ideje július utolsó hétvégéje. Augusztus második vasárnapja a "40 halász emléknapja". A programsorozat része a szombati halászléfőzés is, ingyenes kóstolóval. Vasárnap, az emlékhely megkoszorúzása után vidám műsor várja a résztvevőket a halászok parkjánál. Augusztus első két hetében nemzetközi festőművész-telepnek ad otthont a település. A résztvevők közös kiállításon mutatkoznak be a szintén ekkor itt alkotó fafaragó tábor művészeivel. A községben szeptemberben rendezik a Szezonzáró Vonyarci Búcsút. Új kiemelkedő rendezvénye a településnek a szeptember végi Szent Mihály-napi búcsú. Vonyarcvashegy központjából a zöld kereszt jelzésen juthatunk a Szent Mihály-dombra. Kellemes kirándulást tehetünk a Keszthelyi-hegység belsejében lévő Pető-hegy újjáépített Berzsenyi-kilátójához. A zöld háromszög a község feletti Vas-hegyre, a felújított Kitaibel-kilátóhoz vezet. A település új büszkesége a 140 m mélyen benyúló vízisípálya.

 

 

Szálláshelyek Vonyarcvashegyen:

http://www.hungaryrooms.com/szallasok/Vonyarcvashegy/

Vonyarcvashegy térképe:

http://www.hungaryrooms.com/terkep/Vonyarcvashegy/

 

Keszthelyi kirándulás, Nogamstar

Keszthely a Balaton környéki városok között a legrégebbi. Számos utcája máig híven őrzi a múlt századi kisvárosok hangulatát. Keszthely fejlődésének, kultúrájának évszázadokon át meghatározó tényezője volt az egyik leggazdagabb Magyar arisztokrata család, a Festeticsek jelenléte. Pompás barokk kastélyuk, amely ma múzeum, a balatoni régió egyik legszebb műemléke. tovább »

Hévíz, Hévízi látnivalók, Anonim

Hévíz, Hévízi látnivalókMindazonáltal Hévíz és környéke tud programokkal szolgálni. A közelben található a Kis Balaton Nemzeti Park, nem messze van egy bivalyrezervátum, Afrika múzeum, Keszthely (városnézés, Festetics kastély, hajókirándulás), Badacsony, Sümeg. tovább »

Balatonederics látnivalói, Admin

Balatonederics látnivalóiA település kedvelt üdülőhely, környékén kiváló vadász- és horgászhelyek találhatók. Helyi kuriózum a szafari parkkal körülvett Afrika-múzeum. tovább »

Hévíz és nevezetességei, Admin

Hévíz és nevezetességeiA gyógyvizéről és fürdőkultúrájáról nevezetes település a XVIII. századtól országos jelentőségű üdülőhely. Hévízen található a világ legnagyobb kiterjedésű gyógytava, amely mellett nemcsak terápiás központok, hanem a társasági élet helyszínei is létrejöttek. tovább »

A Hévízi Gyógytó, Katalin

A Hévízi GyógytóA Hévízi gyógytó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes forrástava, mely testet és lelket egyaránt felüdít. Magyarország legrégebbi és legismertebb gyógyfürdője a római korból származó emlékek szerint több mint 2000 éves múlttal büszkélkedhet. A mai értelemben vett klasszikus hévízi kúra is több mint 200 éves múltra tekint vissza. A Hévízi-gyógytó 4,44 ha kiterjedésével és az őt körülvevő 50 ha területű véderdővel Európa legnagyobb gyógyító erejű, meleg vizes tava. Ez a tó különleges képződmény, hiszen ellentétben a többi meleg vizes tóval, melyek általában vulkanikus eredetű helyeken, agyag- vagy sziklatalajban vannak, a Hévízi-tó tőzegmedrű forrástó. tovább »

Szállásajánlatok Vonyarcvashegy |  Hotel Vonyarcvashegy |  Apartman Vonyarcvashegy |  Vendéglátóhelyek Vonyarcvashegy

Hozzászólások

Nem található hozzászólás.

Szállás Vonyarcvashegy és környékén

BE-01 : Újépítésű 6-7-8 fős nyaralóház a Balatonnál  (Balatonberény)

BE-01 : Újépítésű 6-7-8 fős nyaralóház a Balatonnál

Prémium Klub Utazási Kártya Elfogadóhely
Üdülési csekket elfogadunk
Igényesen berendezett kétszintes, tágas, kertes ház alsószinti apartmanja 6+(2) fő részére Balatonberényben, 800 méterre a strandtól. Az ingatlan alapterülete: 100 m² Az alsószint berendezése: 3 db 2 ágyas szoba, nappali 2 fő részére kihúzható fekhellyel, ülőgarnitúrával, SAT-TV-vel, WI-FI... tovább »

4200 Ft fő/éj-től

Igényes Ikernyaralófél BER 017  (Balatonberény)

Igényes Ikernyaralófél BER 017

Üdülési csekket elfogadunk Igényesen, hangulatosan berendezett ikernyaralófél 7 fő részére, ingyenes csónakhasználattal

Nyaralóház közel a Balatonhoz BER 010  (Balatonberény)

Nyaralóház közel a Balatonhoz BER 010

Üdülési csekket elfogadunk Kedvező fekvésű nyaralóház közel a Balatonhoz, központhoz gondozott udvarral 8 fő részére. Földszint: Nappali ülőgarnitúrával és étkező garnitúrával, Sat-TV-vel, egy kétágyas szoba, jól felszerelt konyha, fürdőszoba/WC. Terasz kerti garnitúrával. Emelet: 3 kétágyas szoba az egyikhez erkély is... tovább »

Apartmanház Balatonberényben 2 fő részére BER 023  (Balatonberény)

Apartmanház Balatonberényben 2 fő részére BER 023

Üdülési csekket elfogadunk Egyedi kivitelezésű új építésű apartmanház, csak 100 m-re a strandtól a központ közelében. 4 apartman összesen 12 fő részére Az apartmanház 4 apartmanból áll, 1 db 2 személyes apartman, 2 apartman 2-4 fő részére és 1 apartman mozgáskorlátozott Vendégeinknek lett kialakítva, 2 fő részére. Minden... tovább »