Olcsó szállás ajánlatok

Kirándulás Őrségbe (Őriszentpéter)

Az Őrség zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység. Látnivalókban, természeti kincsekben, a történelmi múltat idéző értékekben, kulturális és szakrális gazdag tájegysége hazánknak. Vas megye délnyugati szegletében találjuk meg e tájat, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek, akik a magaslatokról figyelni tudták a határvonalat, akik munkájuk fejében különböző kiváltságokat kaptak, közvetlenül a király fennhatósága alá tartoztak. Innen a táj neve: Őrség. Ma ennek a vidéknek a természeti-, néprajzi-, kultúrtörténeti értékeire a 2002. március 1-jével létrehozott intézmény, az Őrségi Nemzeti Park hivatott ügyelni.


Őrség

 


Őrség főbb településeinek nevezetességei:


•    Velemér: A szlovén határ közelében lévő falu legfőbb nevezetessége a templom, pontosabban a templom XIV. századi freskói. Velemér községet a XIII-XIV. Században Szenttrinitásfalva néven is említették oklevelek. Nevét arról, a Szentháromság tiszteletére épített kora középkori templomáról kapta, amit a radkersburgi származású Aquila János festett ki csodálatos freskókkal, és aminek mai hírnevét is köszönheti.

•    Őriszentpéter: az Őrség központjaként számon tartott Őriszentpéter Magyarországon egyedülálló szeres település, kilenc szerből áll (Városszer, Baksaszer, Alszer, Kovácsszer, Siskaszer, Templomszer, Keserűszer, Égésszer, Galambszer). Nevét a román kori Szent Péter-templomról kapta.

•    Kondorfa: A település a Lugos-patak völgyében terül el, körbevéve gyönyörű erdőkkel, ahol megterem az ízletes vargánya, rókagomba (nyulica), rizike fenyőalja, galambgomba, galambica, őzlábgomba, és ahogy régen, most is jó néhány család megélhetését biztosítja az erdőgazdálkodás, fakitermelés.Az Őrségen belül is sajátságos a kondorfai nyelvjárás, eredetiségét a viszonylagos elszigetelődésnek köszönhetően őrizték meg az itt élők. A falu büszkesége a katolikus templom, ami 1850-51-ben épült, titulusa szent Lukács. Korábban fatemplom állt a helyén. A XIX. századi iskolaépület jelenleg Szentendrén, a Skanzenben látható.

•    Szalafő: Szalafő legfőbb nevezetessége a népi építészet emlékei, az itteni szabadtéri néprajzi múzeum. Nevében a közeli Zala- (Szala-) forrás szerepel. A több kisebb vízfolyásból eredő folyó "igazi" forrásának a település melletti Fekete-tavat tartják. Az Őrség falvai közül talán ez a község őrizte meg leginkább korábbi szerkezetét. A dombhátakra épített szerek majd mindegyikén találunk népi építészeti emléket. Kiemelkedő jelentőségű a Pityerszeren található szabadtéri néprajzi gyűjtemény.

 


Szállás Őriszentpéter és környékén

Nádkunyhó Vendégház - Hegyhátszentjakab
-5%

Az Őrség kapujában Hegyhátszentjakabon, a falu központjában lévő önálló vendégházunkba várjuk egész évben, a pihenni, kikapcsolódni, kirándulni vágyó kedves... Tudjon meg többet!

Szállás Hegyhátszentjakab - Nádkunyhó Vendégház adatlapja

Szent Jakab Turistaház - Hegyhátszentjakab
-5%

Az Őrségben, a Vadása tónál található B kategóriás, akadálymentes turistaház. 6 szoba 46 férőhely- emeletes ágyakkal berendezve. 4 db hideg-meleg vizes zuhanyozó-mosdó... Tudjon meg többet!

Szállás Hegyhátszentjakab - Szent Jakab Turistaház adatlapja

Ninszianna Vendégház - Hegyhátszentjakab

A Regina Patrona Hungariae Közhasznú Egyesület egész évben szeretettel várja kedves vendégeit az őrségi Ninszianna Vendégházban, Hegyhátszentjakabon. ... Tudjon meg többet!

Szállás Hegyhátszentjakab - Ninszianna Vendégház adatlapja